Battleship belyegA Hasbro ezúttal a majd’ 80 éves múltra visszatekintő Torpedó játékát vette elő, hogy vászonra adaptálja. Mivel sok története nincs a játéknak (a szemben álló feleknek egymás hajóhadát kell levadásznia látatlanban), így a film készítői szabad kezet kaptak a szkript megírásában. A film rendezői székében Peter Berg (Ronda ügy, Az Amazonas kincse, A királyság, Hancock) foglalt helyet, aki a hadihajók szerelmeseként már régóta vágyott valami hasonló projectben résztvenni. Berg Jon és Erich Hoebert forgatókönyvírókat kérte fel a szkript kidolgozására, akik korábban a Vakító fehérség és a R.E.D. filmek forgatókönyveivel „bizonyítottak”. A Hoebert-fivérek a „helyszínen”, a USS Preble rombolón kihajózva a nyílt tengeren merítettek ihletet a történethez, és a középpontban álló testvérpáros figuráinak jellemvonásait saját magukról mintázták.

Alex Hooper afféle nemtörődöm figura, aki huszonhat évesen sem tudja, pontosan mit akar az élettől. A bátyja kéróján pecózik, és minden jó kis balhéban szívesen benne van. Általában nyakig! Legutóbbi akciója azonban rendkívül rosszul sül el, aminek folyományaképp egyetlen lehetősége marad: belépni a seregbe. Katonáéknál egész jól elboldogul bátyja nyomdokvizein evezve, bár azért ott sem fenékig tejfel az élet: pechére Shane admirális lányába habarodik bele, és a RIMPAC nevű, két évente megrendezésre kerülő, tizenkét ország részvételével zajló haditengerészeti hadgyakorlat kellős közepén kívánja megkérni Shane-től a lánya kezét. Számításait azonban keresztülhúzza néhány különös tárgy, melyek felszínre bukkannak a tengerből. Mire kiderül, hogy egy idegen inváziós flotta felderítőivel kerültek közelebbi kapcsolatba, Hooper már élet-halálharcba kénytelen bocsátkozni, és hamarosan rádöbben, hogy rangidős tisztként nemcsak a hajó és annak legénységének, hanem az egész világnak a sorsa is az ő kezében van, s ez olyan tény, amelytől minden felelősségtől ódzkodó, „gyermeklelkű” ember képes egyik pillanatról a másikra felnőni… vagy teljesen összeomlani.

 

 

A Csatahajó magáévá tette Stephen Hawking teóriáját, miszerint az idegenek érkezése a Földre olyan következményekkel járna ránk nézve, mint amilyen az őslakosokra volt Kolumbusz amerikai partraszállása, épp ezért felelőtlenség üzeneteket lődözni találomra az űrbe. Nem tudhatjuk, ki fülel odakinn. A filmbeli földlakók balszerencséjére egy elég harcias nép veszi az adást, amely rögtön felderítőket küld kicsiny sárgolyónkra. Az idegenek meglepően emberszerűek, és mintha a HALO vagy a Crysis játékból csórták volna a testpáncéljaikat. Ezt leszámítva mind az idegenek, mind a járműveik baromi látványos CGI-vel lettek a vászonra kenve, a 200 millió dolláros büdzsé határozottan érezhető a filmen.

Emellett nagy segítséget kapott a produkció az Amerikai Haditengerészettől, a stáb meglátogathatott több Arleigh Burke osztályú rombolót, nem beszélve arról, hogy részt vehettek a világ legnagyobb tengeri hadgyakorlatán, a 2010-es RIMPAC-on, ahol eredeti felvételeket készíthettek, melyek végül be is kerültek a filmbe. A forgatás egy része a USS Missouri csatahajón zajlott le (a romboló és a csatahajó közti különbséget jól a szánkba rágják a filmben, hogy valami ragadjon is a nézőre!), amely II. világháborús monstrumként igazi legendaszámba megy, ma már inkább múzeumként üzemel, de például ezen a hajón forgatták annakidején Steven Seagal Úszó erődjét is. Csöppet A végső visszaszámláláshoz és a Top Gun-hoz hasonlóan propagandafilm szaga is van az egésznek, hogy milyen arzenált tudott és tud a mai napig is felsorakoztatni az USA.

 

 

Jót tesz a történetnek, hogy „Ádám-Évától” kezdenek bele, és a Taylor Kitsch által alakított Alex Hooper-t megismerjük „puhányseggű” civilként is. A film egyik leghumorosabb része, amikor a történet elején Hooper burritót szerez az admirális lányának. John „Nikkelbolha” Carterünk (Kenobi kritikája itt olvasható) úgy tűnik, jól érzi magát a sci-fi műfajában, s jól áll neki a szívdöglesztő akciósztár-szerep is. Kitsch legközelebb már komolyabb produkcióban, az Oliver Stone rendezte Savages-ben tűnik föl, szintén főszerepben. A Csatahajó egyben az ifjú énekesnő, Rihanna debütálása a mozivásznon, s a vagány tengerészcsaj szerepét jó pár liternyi tengervízzel együtt mintha rá öntötték volna. Liam Neeson is rutinszerűen hozza az admirális szerepét, de ez esetben csak a partszélen álldogál, a nevét és az arcát csak húzónévnek adta a produkcióhoz – aki csak miatta nézné meg a Csatahajót, az nagyon nagyot fog csalódni, ugyanis nem sokat szerepel a vásznon. Míg Kitsch a tengeren adja a sallereket az idegeneknek, addig az igen dekoratív Brooklyn Decker Samként, az admirális „tökös” lányaként a kötelező színesbőrű és a kötelező tudományos arcok segítségével „mellbedobással” száll szembe a szárazföldön az ellennel. A szerepért a Transformers 3 üdvöskéje, Rosie Huntington-Whiteley is harcba szállt s elvérzett, mert itt sajnos többet (na nem sokkal!) kellett csinálni, mint szívalakban csücsöríteni és a formás lábait minél előnyösebben keresztbe tenni. Még volt néhány mellékszereplő, ezek közül talán a svéd származású Alexander Skarsgard tűnik ki Hooper bátyjaként, a többi figura viszont meglepően idegesítő.

 

 

Remekül sikerült a Torpedó játék hangulatát implementálniuk a sztoriba. Hogy hogyan, azt nem szeretném elspoilerezni, mindenesetre valami azt súgja, hogy a Battleship franchise eladási statisztikái komoly mértékben meg fognak ugrani a film bemutatása után. Az üzlet az üzlet! Éljen a kapitalizmus… kenyéren és vizen!

Néhány giccsesebb jelenetet leszámítva, amelyeket szépen felvezet a film érzelmes zenéje, el kell ismerni, kellemes szórakozást nyújtó, igazán látványos popcorn moziról beszélhetünk a Csatahajó kapcsán, amely pont azokat az izgalmakat nyújtja, amelyeket tavaly A Föld inváziója – Csata: Los Angeles kapcsán annyira hiányoltunk. Ebből a szempontból hiánypótló produkcióról beszélhetünk. S azt is meg kell mondjam, kegyetlen jól szól a moziteremben Angus Young, az AC/DC szólógitárosának riffje a Thunderstruckból! THUNDER!

 

 

forrás: Filmtrailer