A s�lyos depresszi�val s�jtott Lars von Trier sz�m�ra e betegs�ghez legfeljebb az Apokalipszis m�rhet�. �j, Cannes-ban most bemutatott remekm�v�ben meg is gy�z err�l. GYENGE ZSOLT KRITIK�JA.

 

Lars von Trier �jabb depresszi�dr�m�j�ban – melyet az Antikrisztushoz (a filmr�l sz�l� kritik�nkat l. itt - a szerk.) hasonl�an bevallottan �nter�pi�ja r�szek�nt k�sz�tett – nem kevesebbet, mint a vil�gv�g�t, a F�ld �s az �let m�sik bolyg�val val� �tk�z�s �ltali teljes elpusztul�s�t teszi meg kiindul�pontnak. A film legelej�n rekl�mfot�s st�lusban manipul�lt �ll�- �s nagyon lelass�tott k�pekben l�tjuk az eg�sz film �sszefoglal�s�t. Mesterk�lt, de hat�sos, poent�rozott be�ll�t�sokban (mintegy a rekl�mos kreat�vk�nt dolgoz� Justine fant�zi�jak�nt) s�r�t�dik �ssze mindaz, ami k�s�bb t�rt�nni fog, bele�rtve a v�gs� katasztr�f�t is. Vagyis – �s �pp ez�rt nem spoiler mindez – a d�n rendez� nagyon hamar biztos�t minket a film befejez�s�t illet�en, �gy azt�n nem is azon t�rj�k a fej�nket, hogy mi fog t�rt�nni, hanem arra figyel�nk, mik�nt jutunk el a v�gkifejlethez. A film sajt�f�zet�ben von Trier ezt a Titanic-narrat�v�hoz hasonl�tja: amikor az els� utas r�teszi a l�b�t a haj�ra, m�r tudjuk, hogy trag�dia lesz a v�ge, m�gis v�gign�zz�k a filmet.

 

 

Ez azonban m�g csak a dramaturgiai oldal, amelyn�l sokkal fontosabb – f�leg ha a depressszi� kutat�sak�nt �rtj�k a filmet – a probl�ma pszichikai vet�lete. A melankolikus ember el�gedetlens�ge v�gtelen maximalizmus�b�l fakad, az igazi �rt�kek ir�nti teljes�thetetlen v�gy�b�l, abb�l a kompromisszumokra val� k�ptelens�gb�l, amelynek hat�s�ra k�ptelen elfogadni a mindenn�l egy cs�ppel is kevesebbet. Ez azonban nemcsak az�rt megval�s�thatatlan, mert nem lehets�ges mindent megkapnunk, hanem els�sorban az�rt, mert ahhoz, hogy a teljess�g el�r�s�r�l megbizonyosodjunk, �lland� k�telyre van sz�ks�g; arra, hogy �jra �s �jra megk�rd�jelezz�k, letesztelj�k azt, ami van. A folyamatosan mardos� k�tely pedig nyilv�n fel�rli azt is, aminek egy�ltal�n es�lye lehetett volna val�di �rt�kk� v�lni: ahogy Justine n�sz�jszak�j�n lezajlott h�zass�gt�r�se (amely kimondatlanul a „ha igaz�n szerelmes lenn�k, nem tudn�m megcsalni” jelleg� maximalista hitb�l fakad) elpuszt�tja a tesztalanyt, �nn�n – igaz, t�k�letlen – szerelm�t. Mindennek ellen�re a film m�sodik fel�ben s�lyos depresszi�s t�neteket produk�l� Justine az�rt der�s �s nyugodt a katasztr�fa el�tti �r�kban, mert v�gre el�sz�r �let�ben tal�lt valami magas elv�r�saihoz k�pest is t�k�leteset, teljeset, hamis�tatlanul igazat �s val�dit. A baj csak az, hogy mindez nem el�g a hossz� t�v� boldogs�ghoz, hiszen amit tal�lt, nem m�s, mint a v�gs� pusztul�s.

 

 

A Melancholia k�t, egy-egy h�sn�re f�kusz�l�, nev�ket c�mk�nt visel� egyform�n hossz� r�szre oszlik. Justine �s Claire egym�st�l nagyon k�l�nb�z� k�t n�v�r. Az el�bbi egyre s�lyosabb depresszi�ban szenved, m�g az ut�bbi a megoldhatatlan probl�m�kat a mindennapok k�nnyed meg�l�se �rdek�ben elfed�, teljesen norm�lis t�pust testes�ti meg. Az els� r�szben Justine esk�v�j�t l�tjuk, amelyet a „norm�lis” Claire �s d�sgazdag f�rje szervezett a p�r f�ny�z� vid�ki kast�ly�ban. A t�k�letesre rendezett esk�v� azonban t�bbsz�r megbicsaklik: a hatalmas luxuslimuzin nem tud befordulni a sz�k utakon, a pontosan id�z�tett tortav�g�s el�tt a menyasszony hossz� f�rd�t vesz, m�skor meg az�rt, mert �ppen rosszkedv�. A n�v�r�vel �s sz�leivel folytatott besz�lget�sekb�l lassan kider�l, hogy az �lomp�r idilli szerelme csup�n ill�zi�, Justine val�j�ban – t�bbek k�zt depresszi�j�nak megsz�ntet�se �rdek�ben  - csak mag�ra er�ltette ezt a l�p�st, azt rem�lve, hogy a hagyom�nyk�vet� gesztussal visszat�rhet az „eg�szs�ges” emberek sor�ba.

 

Az esk�v� megid�z�se a filmben els�sorban nem az esem�ny �s az �ltala kiv�ltott �rzelmek miatt fontos, hanem az�rt, mert r�tusk�nt az emberi egzisztencia meg�l�s�nek egyik fontos strat�gi�j�t jelk�pezi. A r�tusnak vagy �nnepnek, ahogy Gadamer �ll�tja, els�sorban az id�h�z van k�ze: seg�ts�g�kkel nem tesz�nk m�st, mint az id�t, azaz saj�t �let�nket tagoljuk, osztjuk �rtelmes(nek t�n�) szakaszokra. Vagyis r�tusaink �let�nk elemz�s�hez, meg�rt�s�hez j�rulnak hozz�, �ltaluk a vel�nk t�rt�nteket egy elfogadott, �rtelmezhet� rendszerben tudjuk elhelyezni, el tudjuk hinni, hogy kil�t�stalanul egyforma mindennapjaink ellen�re haladunk valahonnan valahova. Justine �ppen ezt pr�b�lja elhitetni mag�val a h�zass�g elfogad�s�val, azonban depressz�v alkata miatt nem tudja mag�b�l a k�telyt kioltani, �s v�g�l az el�gedetlens�g�b�l fakad� folyamatos kutat�ssal m�g az ill�zi�t is t�nkreteszi.

 

A film m�sodik fele meghat�rozatlan id�vel, de val�sz�n�leg hetekkel-h�napokkal a balul siker�lt esk�v� ut�n j�tsz�dik, mikor a m�g s�lyosabban beteg Justine-t Claire-�k �jra elh�vj�k magukhoz. A l�togat�s egybeesik az �ll�t�lag a F�ldh�z nagyon k�zel elhalad� �ri�sbolyg� megjelen�s�vel, amelynek megfigyel�s�re Claire f�rje nagy lelkesed�ssel �s hatalmas teleszk�pokkal k�sz�l. Ekkor a m�r a film elej�n megismert, elker�lhetetlen v�gkifejlet fel� halad�s mellett a k�t n�v�r lelki�llapot�nak ellent�tes ir�ny� fejl�d�se lesz fontos. Claire att�l tart, hogy azoknak az elemz�seknek lesz igazuk, melyek szerint �tk�z�s lesz a tal�lkoz�s v�ge, ez�rt egyre er�sebb, v�g�l m�r hiszt�rikus f�lelem alakul ki benne. Justine ezzel szemben a m�sodik r�sz folyam�n, a katasztr�fa k�zeledt�re egyre ink�bb er�re kap, mondhatni meggy�gyul. M�g ugyanis Claire szereti az �let�t, ez�rt van vesztenival�ja, addig Justine v�gre igazolva l�tja hossz� �vek kil�t�stalans�g�t �s pesszimizmus�t, �s az „�n megmondtam” el�gedetts�g�vel tekint a meg�ll�thatatlanul a F�ld fel� sz�guld� �gitestre. 

 

Mivel a Melancholia v�gkifejlet�t nagyon hamar megismerj�k, az elk�peszt�en gazdag, ezernyi apr� r�szlettel teli filmben nem a t�rt�n�sek ir�ny�t kell nyomozni, hanem lezajl�suk hogyanj�ra kell figyelni. Lars von Trier erre pedig mind a film k�pi vil�g�val, mind a remek sz�n�szv�laszt�ssal t�g lehet�s�geket teremt. K�t t�pus� k�pkompoz�ci�t haszn�l: a statikus, nagyon be�ll�tott, zenei al�fest�ssel m�k�d� „rekl�m” snitteket, �s a Dogma legjobb korszak�ra eml�keztet�, ugr�v�g�ssal �sszeillesztett k�zikamer�z�st keveri. Az esk�v� jeleneteiben p�ld�ul mintha Vinterberg Sz�let�snapj�t l�tn�nk, csak itt m�g a pszich�s traum�t kiv�lt� ok felfedez�s�nek (�s ez�ltal megold�s�nak) lehet�s�g�t, rem�ny�t sem kapjuk meg. Par�d�s a szereposzt�s, �len az Antikrisztusban m�r egyszer saj�t hat�rait meghalad�, most viszont rendk�v�l finoman �rnyalt karakter�br�zol�st megval�s�t� Charlotte Gainsbourg-ral. A sz�n�szeivel mindig nagyon speci�lis viszonyt kialak�t� Lars von Trier leg�jabb felfedez�se azonban a nagyon m�s szerepekhez szokott Kirsten Dunst, aki felh�tlen arc�val k�pes megjelen�teni a boldogs�g m�z�t savk�nt lemar�, m�lyb�l felbukkan� depresszi�t. Ironikus gesztus a d�n filmes r�sz�r�l Kiefer „Jack Bauer” Sutherland bev�logat�sa, aki kor�bbi szerepeire eml�keztet�en hozza a kem�ny, magabiztos, optimista amerikait, de csak addig, am�g nem �rzi mag�t vesz�lyben: ahogy kider�l a baj, annyi er� sincs benne, mint az �ltala annyira len�zett depresszi�s Justine-ben, �s azonnal �sszeomlik.

 

Lars von Trier a fantasztikus Dogville siker�vel elind�tott �s a csal�d�st jelent� m�sodik Manderlay kudarc�val abbahagyott Amerika tril�gia ut�n – t�bbek k�zt az �t n�h�ny �ve s�jt� depresszi� �s az ett�l val�sz�n�leg nem f�ggetlen katolikus hitre t�r�s miatt – �j utakra indult. Az Antikrisztus felem�s, sz�momra t�l misztikus er�szaktort�r�ja ut�n ez�ttal pszichikai megfigyel�seiben is �rdekes, koncepci�j�ban rendk�v�l kidolgozott, a n�met barokk dr�ma m�faj�ra, a Trauerspiel-re ny�ltan c�lz�, utal�sokban rendk�v�l gazdag remekm�vet hozott l�tre.

 

 

forr�s: Revizor